
Kortárs minigaléria

HARASZTI LÁSZLÓ
a házban!
A Keszthelyen élő HARASZTI LÁSZLÓ grafikus- és festőművész
munkáiból nyílt minitárlatunkat most Te is megnézheted!
Foglalj munkaállomást, légy te is kortárs!
Haraszti László 1966-ban végzett a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Kádár György és Barcsay Jenő voltak a mesterei. Ezt követően Nagykanizsán telepedett le, művészetpedagógusként tevékenykedett. Jelenleg Keszthelyen él. 1970-73 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Számos egyéni (Budapest, Zalaszentgrót, Nagykanizsa, Veszprém, Balatonberény, Miskolc, Szombathely, Zalaegerszeg) kiállításon szerepelt. Rendszeresen vesz részt a Pannónia nemzetközi tárlatokon, a Dél-dunántúli művészek, az egervári művésztelep bemutatóin.
"Irodalmi, népművészeti és valóságihletésű vásznai, grafikái elsősorban a színek és a formák kifejező erejével hatnak. Az ábrázolások elemei a megszokott környezetből kiragadva, elvonatkoztatva ismerhetők fel. Látványvilága a nagyméretű dekorációkon, faliképeken, mozaikokon teljesedik ki igazán. "